Lavrov: a NATO az elkövetkező hónapokban megnövelheti aktivitását az orosz határok közelében

Megnövelheti gyorsreagálású és különleges erőinek aktivitását a NATO az orosz határok közelében az elkövetkező két-három hónapban az Ukrajna elleni állítólagos orosz fenyegetésre hivatkozva – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a tavalyi évet értékelő pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Kifogásolta, hogy a NATO, amely szerinte a Varsói Szerződés feloszlása után elvesztette létjogosultságát, Kína és Oroszország feltartóztatására hivatkozva igyekszik kibővíteni tagságát, „mesterségesen odacsábítva” Ukrajnát, valamint Finnországot és Svédországot.
Szavai szerint az EU ukrajnai katonai kiképző központjaiban lényegében oroszellenes harcosokat készítenek fel. Mint mondta, Ukrajna területén több száz amerikai és brit katona tartózkodik.