Újraválasztották Adam Glapinskit a lengyel jegybank elnökének

Andrzej Duda lengyel elnök javaslatára újraválasztotta csütörtökön a lengyel szejm Adam Glapinski közgazdász professzort a lengyel jegybank elnökének.

Glapinski jelöltségét a 460 fős alsóházban a kormánykoalíció mind a 228 tagja, az ellenzéki jobboldali Kukiz´15 tömörülés három képviselője, valamint három független honatya támogatta, míg 223 ellenzéki képviselő ellene voksolt.
Glapinski első, 2016-ban megkezdődött hivatali időszaka júniusban ér véget. Andrzej Duda lengyel államfő idén januárban jelölte őt újból a posztra.
A közgazdász professzor 1991-ben, Jan Krzysztof Bielecki kormányában építésügyi miniszter, 1992-ben Jan Olszewski kormányában pedig a külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszter volt. 2010-2016 között a monetáris tanács tagjaként tevékenykedett, 2016-ban pedig jegybankelnökként a testület elnöke lett.
Míg 2016-ban, az első hivatali időszaka elején, Glapinski egyik legfontosabb feladata a defláció kezelése volt, újraválasztása az infláció elleni küzdelem szükségességének időszakára esik.
A lengyel statisztikai hivatal szerint áprilisban 12,3 százalékra nőtt Lengyelországban az éves infláció.
Éppen az emelkedő infláció és a hitelkamatok növekedése volt az a fő negatív gazdasági jelenség, amely miatt az ellenzék Glapinskit okolta a csütörtöki parlamenti vitában is.
A lengyel monetáris tanács tavaly októbertől nyolcszor emelt jegybanki alapkamatot, legutóbb a múlt héten, mégpedig 75 bázisponttal. Glapinski a múlt pénteki sajtóértekezletén bejelentette: a kamatemelést addig folytatják, amíg az infláció tartósan nem csökken, várhatóan júliusig.
Szakértők Glapinski első hivatali időszaka kapcsán kiemelik a jegybank nyereségének jelentős növelését (2021-ban 11 milliárd zloty – 898,7 milliárd forint), valamint Lengyelország aranytartalékainak bővítését és részbeni hazaszállítását a külföldi bankokból.