Harminckilenc cápa- és rájafajnak romlott a természetvédelmi besorolása

Harminckilenc cápa- és rájafaj természetvédelmi besorolása módosult fenyegetettre a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján.

A változtatások nyomán immár 355 cápa- és rájafaj tartozik a sebezhető, veszélyeztetett és súlyosan veszélyeztetett természetvédelmi státuszokat magába foglaló fenyegetett kategóriába – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
„Ennél hangosabban már nem tudnak kongani a vészharangok a cápák és ráják ügyében” – mondta Andy Cornish, a Természetvédelmi Világalap (WWF) globális cápa- és rájavédelmi programjának (Sharks: Restoring the Balance) vezetője.
„A kihalással szembenéző állatok száma és sokfélesége egészen elképesztő. A túlhalászat jelenti messze a legnagyobb fenyegetést, ezért meg kell fékezni. A jó hír az, hogy léteznek megoldások a kialakult válságra. A kormányoknak és a regionális halászati irányítószervezeteknek azonnal és határozottan kell fellépniük a legfenyegetettebb fajok megóvásáért, mielőtt túl késő lesz” – húzta alá a szakember.
A súlyosan veszélyeztetett kategóriába átsorolt kilenc fajból nyolc rájafaj, többségében hegedűrája- és sasrájaféle. Ez azt igazolja, hogy bár a ráják talán kevésbé ismertek és nem kapnak annyi figyelmet, mint a cápák, ám még náluk is jobban megsínylik a túlhalászat és a halászati gazdálkodás hiányának következményeit.
Az Urolophus javanicus nevű rájafaj mostanra már ki is pusztulhatott: a 19. század végén, az indonéziai Jáva szigeténél felfedezett állat immár súlyosan veszélyeztetett (feltehetőleg kihalt) fajként szerepel az IUCN frissített vörös listáján.
Nem csupán a kevésbé ismert fajok besorolása romlott: egykor nagy számban előforduló, a búvárok körében különösen népszerű szirticápák, például a karibi szirticápa és a citromcápa is bekerült a fenyegetett fajok közé.
2014-ben az összes cápa- és rájafaj 25 százaléka volt fenyegetett és 25 faj volt súlyosan veszélyeztetett. Jelenleg az összes faj 36 százaléka fenyegetett és a súlyosan veszélyeztetettek száma megháromszorozódott, elérve a 76-ot.
Több mint 1200 cápa- és rájafaj él a világon. Ezek az állatok nem csupán elúszkálnak az óceánban, hanem formálják is azt, és teszik mindezt több mint 400 millió éve. A cápák és a ráják nem csupán az óceán egészségének megőrzésében játszanak kulcsszerepet, hanem világszerte emberek millióinak jóllétét biztosítják.