Erdélyi ételekből és bukovinai táncokból kaphat ízelítőt a közönség a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon, amelyet 30. alkalommal rendeznek meg augusztus 2-től 4-ig Bonyhádon.
Az eseményt a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja Különös megkomásodás című előadása nyitja a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban, a táncosok Sebestyén István mesemondó közreműködésével bukovinai székely tánckoreográfiát adnak elő. A nyitó esten Antal Tibor és a Gyimesvölgyi Férfikórus katonadalokat énekel – mondta Illés Tibor, a házigazda Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek.
A művelődési ház melletti Kaszinókertben augusztus 2-án, pénteken és 3-án szombaton este a csíkszeredai erdélyi ízőrzők adnak kóstolót erdélyi ételekből, székelykáposztát, csorbát kínálnak a résztvevőknek és a közönségnek. Ugyanott szombaton a helyi Csurgó zenekarral bukovinai táncházat rendeznek, amelyben más bukovinai nemzetiségek táncai is megjelennek.
A jubileumi találkozón sem marad el a résztvevő együttesek utcai felvonulása, színpadi műsora, amelyet szombaton rendeznek meg.
A háromnapos fesztiválon csaknem negyven hagyományőrző csoport több száz tagja vesz részt, a határon belüli és túli bukovinai székely együttesek mellett lengyel, ukrán és román csoportok.
Az eseményen huszonnégy Magyarországon működő egyesület, valamint Erdélyből a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület, a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület, a Pancsovai Petőfi Sándor Kulturális Egyesület népdalköre és Segesvári Miklós Pál Egyesület dalárdája lép fel. Újdonság, hogy egy ukrajnai lengyel ifjúsági együttes, a Dolinianka is Bonyhádra érkezik.
A nemzetközi fesztivált hagyományosan négy helyszínen bonyolítják le, azokban az országokban, ahol az egykori bukovinai nemzetiségek ma élnek. Július végén a romániai Campulung Moldovanescben a garai hagyományőrző együttes, augusztus 22-én a lengyelországi Lubanban a kisdorogi és nagymányoki székelyek vesznek részt a programokban, az ukrajnai Csernovicban szeptemberben rendezik meg a találkozót.