Soltész Miklós: 3200 új férőhely létesült a református egyház óvodáiban

A református egyház újonnan épített vagy felújított óvodáiban 3200 új óvodai férőhelyet alakítottak ki – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vásárosnaményban kedden.

Soltész Miklós az Édenkert református mini bölcsőde és óvoda átadásán elmondta, az egyház a korábban elindított országos óvodaprogramjában – más építkezésekkel együtt – 71 óvodát épített vagy újított fel teljes mértékben, ennek része a vásárosnaményi beruházás is.
Az építkezés nagyon fontos, de még fontosabb, hogy az intézményekben a nevelők az egyház értékrendjének megfelelően foglalkozzanak a gyerekekkel, ekkor biztos, hogy “a szimbólumainkat nem fogják tudni elrabolni tőlünk bármilyen, teremtett világ és a természet elleni ideológiák” – fogalmazott az államtitkár.
Soltész Miklós azt mondta, hogy “összezavarodott világunkat” a talpára kell állítani, és ezt azok a keresztény emberek tehetik meg, akik a családokért és a gyermekekért felelősek.
Ők mondhatják el teljes és tiszta szívvel azt a tanítást, hogy “engedjétek hozzám a gyermekeket” – folytatta -, ezt viszont próbálják kiforgatni, illetve papokat, lelkipásztorokat és pedagógusokat vádolnak, hogy nem ezzel a szeretettel fordulnak a gyermekek felé, hanem valami “ferde dologgal, hajlammal”.
Az államtitkár szerint ezt az állítást azonnal vissza kell utasítani, mert ha utóbbi gondolat megy át a társadalomnak, akkor a szülők nem mernek az igazi tanításért a nevelők és a papok felé fordulni.
“Ha ez uralkodik el a társadalomban, akkor a szeretetet teljesen kiüresítjük, ezt nem szabad engedni” – hangsúlyozta Soltész Miklós.
Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a 71 új református óvodából egy Fehérgyarmaton, egy pedig Mándokon létesült, a vásárosnaményi a harmadik ilyen intézmény a választókerületben.
Az eseményen részt vett Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Filep Sándor, a beregi kisváros Fidesz-KDNP-s polgármestere. A helyi református templomban tartott hálaadó szentmisén igét hirdetett Fekete Károly tiszántúli református püspök.
Az új vásárosnaményi református óvodát 240 millió forintos támogatásból építette fel a Tiszántúli Református Egyházkerület. A belvárosban megépült, csaknem 1000 négyzetméteres épületben két óvodai és két bölcsődei csoportszobát alakítottak ki, amelyekben összesen 75 kisgyermeket tudnak elhelyezni.